ki beszél itt?

de jó, hogy itt vagy! :)

bemutatkozom

A tukán boldog tulajdonosa vagyok. Anya és feleség, sportoló és gazdi. Mozgásterápiás szakember és edző.

Tulajdonképpen olyan vagyok, mint Te.
Csak éppen engem az élet valahogy a mozgástudomány irányába vitt, így volt lehetőségem megtanulni és utánanézni annak, ami neked fejfájást okozna – és így, hogy itt vagy, már nem is kell. :) Itt a legtöbb mozgással és az emberi (mozgó) testtel kapcsolatos kérdésre megtalálod a választ.

Hegedűs Sch. Mónika

Hiszem, hogy az emberi test maga a csoda! Ez a legszövevényesebb rendszer, amit csak a természet alkothatott – éppen ezért működik komplexitásában végtelenül következetesen.
Hatással van rá minden, ami körülveszi, reagál mindenre, ami kapcsolatba lép vele; a szék, amin ülsz; a víz, amit iszol; a lépcső, amit megmászol; az emberek, akikkel érintkezel – sőt, még a psziché is, amivel létezel. Ezért kell holisztikusan foglalkoznod Önmagaddal. Ezért lényeges, hogy értsd, hogy mi történik a testeddel.

Korábban én és a mozgás nem voltunk túl jó viszonyban – úgy is mondhatjuk, hogy amíg fiatal voltam (khm… : )), az alaptézisem kimerült abban, hogy „fusson, akit kergetnek”.

Hogy mégis erre vitt az utam, azt elsősorban a Férjemnek köszönhetem. Ő duruzsolta nekem állandóan, hogy jó, hogy érdemes, hogy csináljam; hogy mozogjak. Így kerestem az utam a fitness világában; jártam kondi terembe, aerobik órákra, kettlebelleztem, futottam és jógáztam. Kipróbáltam az evezést, a falmászást, belekóstoltam az aerial őrületbe, és rúdsportoltam is egy darabig. Szóval semmi rendkívüli. :)

Ennek a katyvasznak annyi haszna volt, hogy a saját testemen keresztül tapasztaltam meg, hogy milyen csodát tesz az emberrel a sport – vagy épp amortizálja le, ha ész nélkül csinálja.

Itt-ott sérültem, fájt, húzódott, nyomott, csípett, szúr, harapott – így nem nyugodtam, amíg meg nem értettem, hogy mégis mit érzek és miért.

Addig fajult a kíváncsiságom, míg egyszer csak iskolapadban találtam magam, és mire észbekaptam, olyan papírok csücsültek a fiókban, hogy azt se tudtam, mihez lehet ezekkel kezdeni. Ami viszont hasznosabb volt, az a rengeteg gyakorlat. Hatalmas szerencsém volt, hogy egy olyan gyógytornász csapat tagja lehettem, ahol már kezdetektől fascia alapon gondolkodva dolgoztunk, és olyan problémákon is tudtunk segíteni, amiről a legtöbb kolléga lemondott.

Így szép lassan gerinctréner lettem, majd kismamatorna oktató, aztán mozgásfilozófus, büszke fasciatréner, értek a gátizomhoz, a core izmokhoz, tudok tape-elni, saját metodikában használom az SMR eszközeit, oktattam Mozgásos Testelemzést és tape technikákat is.

Visszakérdezhetsz, hogy akkor mégis mi vagyok? Edző? Oktató? Gyógytornász?

Az őszinte válaszom az, hogy talán egyik sem. Az az ember szeretnék lenni, aki segít neked, hogy ne rémisszen meg a tested. Ne ijesszen meg egy diagnózis. Hogy a saját testednek Te lehess a szakértője.

Az Ismerem a Testem Neked készült. Hogy megértsd a tested, és ne csak egy barátnő tippjeire hagyatkozz, akinek „ugyanott fájt”. Hogy tudd, hogy mikor kell felkeresned egy gyógytornászt. Hogy ha elkezdesz mozogni, tudd, hogy mire számíthatsz. Hogy szeresd a tested, és egy nyelvet beszéljetek.

Nézz körül, és ha nem találtad meg, amit keresel, írj bátran, szívesen fogadom!

Ismerd meg a Tested! Tényleg örülök, hogy itt vagy!

Hegedűs Sch. Móni

kezdheted akár itt is

tesztek & gyakorlatok

DE JÓ! MEGNÉZEM!